Ember a vízben – már megint!
2018. szeptember 10. írta: fische

Ember a vízben – már megint!

Még nincs két hete, hogy az Ember a vízben? című posztban az Adrián vízbe ugrott brit nő esetéről volt szó. Az ahhoz fűzött megjegyzések/kérdések egy részére egy újabb eset kapcsán az élet adja meg a választ.

A vasárnap (szeptember 9. ) híre a német médiákban: a Hamburgból New Yorkba tartó AIDAluna üdülőhajóról Kanada / Új-Fundland partjai közelében eltűnt egy ismert német fiatalember, a 33 éves Daniel Küblböck. A hajón nem mint fellépő művész, hanem mint magánember utazott.

Küblböck a Dieter Bohlen˙(Modern Talking) által vezetett castingműsor DSDS (Németország keresi a szupersztárt) első évadában harmadik lett, utána a zenei fellépéseken kívül különböző tv-műsorokban, dzsungelcamp, Let’s dance, stb. is fellépett. Ellentmondásos, furcsa jelenségnek tartják, az eltűnésekor pl. női ruhában volt, és randalírozott a hajón. Egyes híradások tudni vélik, hogy a színészetet tanuló Küblböck mobbingra panaszkodott, tehát az öngyilkossági szándékot nem lehet kizárni. Ez valószínűsíti a hozzászólásokban taglalt helyzetet [ComLo, czerka], hogy az emberek ilyen állapotban nem sokat gondolkoznak rajta, hogy az ugrás után mi is vár rájuk.

Az esetre európai idő szerint hajnalban került sor, és a hajón látni vélték, hogy Küblböck leugrott, így a hajó időben visszafordult. Magán a hajón is keresték, átkutatták a kabinját, de nem találták, utána a kanadai parti őrség is több hajóval is kereste az eltűnés helye közelében.

640px-aidaluna_2.jpeg

AIDAluna - Fotó: Bo Randstedt  

Hétfőn (szeptember 10.) reggel folytatódott a keresés, továbbra is eredménytelenül, majd valamikor este fél 7 körül jött a hír, hogy a parti őrség beszüntette a keresést, mert négy hajóval és két repülővel 20 órán keresztül 4200 négyzetkilométernyi területet hiába kutattak végig. Az ügyet így hivatalosan a kanadai rendőrségnek adták át, Küblböck pedig mostantól eltűnt személynek minősül. 

Az AIDAluna és a keresésben részt vett másik AIDA hajó már az éjszaka során befejezte a keresést.

A múltkori poszt egyik hozzászólásában kérdésként merült fel [goodjohnwin], hogy ki és mikor dönti el, hogy egy ilyen keresést meddig folytatnak. A mostani híradásokban olvasható a parti őrség szóvivőjének nyilatkozata: „Sajnos a a mostani időpontig nem találtunk életjelet az eltűnt utasról. Az alacsony, 10 °C körüli hőmérsékletű vízben nagyon kicsi a túlélési esély, ezért döntöttünk a keresés beszüntetéséről.”

Egy másik hozzászólásban [valkyre] javasolta egy jeladós karóra-szerűség bevezetését, ami riaszt, ha az utas x méterre eltávolodna a központi egységtől. Ez viszonylag könnyen kivitelezhető és hatásos is lenne, ha mindig mindenki a karján hordaná, de éppen az öngyilkos-jelölteknél csak akkor segíthetne a megtalálásban, ha magukon hagynák.

Dieter Bohlen maga is nyilatkozott egykori védencéről – egy olyan pólóban, amin a felirat: „Be one with the ocean” (kb.: válj eggyé az óceánnal), hogy is mondjam - nem túl „szerencsés” választás! Kép itt: [bild.de]

Forrás: [bild.de]

A bejegyzés trackback címe:

https://vizek-hajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1214232773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéLóg 2018.09.11. 16:15:39

...és ha még jobban rácuppan a média a hírre, GARANTÁLTAN tucatnyian vagy akár többen is meg fogják ezt ismételni.
Erre hajlandó vagyok fogadni.

2018.09.11. 16:36:29

Szerintem ez egy stílusos öngyilkosság.

fische 2018.09.11. 18:27:06

@Hortenz: ...egyfajta utolsó nagy fellépés, amire mindenki felfigyel, amiről mindenki beszélni fog. Ezt sikerült is elérnie.

fische 2018.09.11. 18:40:09

@BéLóg: A médián nem múlt, a rácuppanás tökéletes, a jóslatod második része azonban remélhetőleg nem következik be.

2018.09.11. 18:40:38

@fische: Egyrészt ez, másrész meg lehet úszni azt, hogy babráljanak az ember holttestével (boncolás és egyebek).

Kelly és a szexi dög 2018.09.11. 18:53:45

"Kérdezheted, hogy mi lett a vége.
Elmondom azt is, hogy ne számíts valami szépre.
Mert én már mindig-mindig ott leszek,
És a vízzel együtt nyelnek le szépen az emberek."

2018.09.11. 23:12:52

@Hortenz: A víz is, és a benne élők is eléggé szeretnek "babrálni".

2018.09.11. 23:12:52

@Hortenz: A víz is, és a benne élők is eléggé szeretnek "babrálni".

kvadrillio 2018.09.12. 08:45:57

az éhes cápák rögtön fölzabálták...

2018.09.12. 09:49:24

@funivia: a természet teszi a dolgát.
Ti nem láttátok azt a letiltott instát, ahová orvostanhallgatók tettek fel képeket a patológiai gyakorlatukról? Ahogy pózolnak a hullákkal, testrészekkel, meg ahogy alázzák az elhunytakat? Kösz szépen, én egyetlen élő emberben nem bízok, hogy képes méltósággal bánni egy halottal.
Igen most náculok, általánosítok: nincs undorítóbb az embernél.
süti beállítások módosítása