5 dolog, amit nem tudtál a Rolexről, az órák királyáról

2019. július 18. 08:11 - Phone Fanatics

A Rolex márkát bátran mondhatjuk a siker megkoronázásának – legyen szó akár a gyártójáról, akár a viselőjéről. Az alábbiakban 5 olyan dolgot árulunk el az órák koronázott királyáról, amelyet talán kevesen tudnak.

rolex_1.jpg

1. Senki sem tudja, mit jelent a korona

Annak ellenére, hogy már 1908-ban volt egy ütős nevük, Wilsdorf és Davis szeretett volna egy emlékezetes logót. 1925-ben a két üzletember az ötágú korona mellett tette le a voksot. Sok elmélet létezik a Rolex-korona eredetéről és titkos jelentéséről. Egyesek szerint az öt pont szimbolizálja az öt ujjat az emberi kézen; mások azt mondják, a korona öt faágat jelképez, az ágvégeken gyöngyökkel. A Rolex soha, egyiket sem erősítette meg.

2. Eredetileg máshogy hívták

1900-ban egy tizenkilenc éves német fiú, Hans Wilsdorf úgy döntött, hogy Svájcba költözik, és rövidesen az óraipar bölcsőjeként is emlegetett La Chaux-de-Fonds egyik órakereskedő cégnél találta magát. Három évre rá mégis úgy döntött, Londonba megy, ahol nem sokkal később sógorával, Alfred James Davisszel elindították saját órakereskedő cégüket, „Wilsdorf & Davis” néven. A vállalkozás gyorsan növekedett: kezdetben Hermann Aegler svájci óraműveket importáltak Angliába, amelyeket magas minőségű, főleg Dennison tokba raktak. Ezeket ezután ékszerészeknek adták el, akik saját nevükkel fémjelezve adták őket tovább, de sok órán megtalálható volt a”W&D” gravírozás is. (forrás)

Csak jó egy évtizeddel később, 1915. november 15-én jegyezték be azt a nevet, ami megváltoztatta az óratörténelmet, és mára egyet jelent a minőséggel és a luxussal. A Rolexet.

3. Nagyító

A jellegzetes Cyklops nagyító a dátum fölött 1953 óta a Rolex védjegye.

rolex-ciklops.jpg

4. Az első búváróra

A gyártó mai napig leghíresebb darabja, a Submariner 1953-ban érkezett, időtálló stílussal, és garantált vízállósággal száz méter mélységig. A Rolex azóta is elnyűhetetlen búváróra, a Deepsea ma már 3900 méterig vízálló. Egyébként 1927-ben a Rolex lépett elsőként a piacra a szabadalmaztatott csavarozott koronával ellátott vízálló karórával. A zseniális név, az „Oyster” (osztriga) szintén igen találónak bizonyult. A Rolex pedig rendkívül hatásos médiamegjelenést biztosított az Oyster számára:

Mercedes Gleitze angol titkárnő több mint 15 órás rekordkísérletében a Rolex vízálló óráját viselte a La Manche csatorna átúszásához.

Az esemény előtt a Rolex megvette a londoni napilap, a Daily Mail címlapját, óriási hírnevet hozva ezzel óráinak. Röviddel ezután, 1932-ben, az Omega is bemutatta vízhatlan óráját.(forrás)

38971-fff7292d59e8cfbd67c0789ae4081c51a09bc601-original.png

5. Saját font

Sokan úgy gondolják, hogy a Rolex nevet egy francia kifejezés, a “Houloguorie Exquise” ihlette, ami nyers fordításban “tökéletes óraművet” jelent. Mások szerint azért választották ezt a nevet, mert a Rolex kiejtve az óra járásának a hangjára emlékeztet. A név rövid, és tisztán olvasható volt az órák tárcsájára nyomva, az évek során pedig egybeforrt a felturbózott Garamond betűtípussal is, amelyet leggyakrabban használnak a márkanév írásához.

Tudj meg még többet a fenséges órákról a Rolex - a korona nyelve cikkből.

Leadfotó: Chronos Hungary magazin

Szólj hozzá!
Címkék: Rolex

A bejegyzés trackback címe:

https://watchandfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr5314968250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása